Munkahelyi béklyók – túlélni az állástalanságot – avagy mi lesz most?

Ma azzal a szándékkal mentem be a munkahelyemre, hogy felmondok. Elméletileg ma kapom meg az éves fizetésemelésről szóló ánégyest, ma jön a főnököm, hogy átadja. Természetesen korrekt módon terveztem, a cég is korrekt volt hozzám. Átgondoltam, hogyan közöljem, órákat beszélgettem feleséggel, hogy mégis mit mondjak. Reggel jött a Főnököm, mosoly, kézfogás, nála a köteg ánégyes, a többiek ánégyese, amit majd a vezetőimnek adok át. El is kérem tőle, ott van mind. Hozzta magával a HR-es kolleginát, akit nagyon kedvelek, sajnos túl vagyunk már néhány kolléga közös elküldésén. Sejtem, hogy nem véletlenül jött, néhány hete, ill. e hét hétfőn is megpróbált velem egy korábban elveszített munkaszerződést aláíratni. A Főnökkel később, 14 órától lesz megbeszélésem, amin vélhetően átadja az enyémet is, én pedig megpróbálok majd vele egyezkedni a “kiszervezésemen”. 14 óráig dolgozom, beszélgetek a beszerzési vezetővel, akit már kezdek megkedvelni, stb., eltelik az idő. 14 órakor bemegyünk a tárgyalóba. Befelé jövet kiszúrtam, hogy sehol az ánégyesem, de a HR-es kollegina sem jön. Hmm. Kinyitom a laptopot, Főnök szól, hogy csukjam vissza, mert most másról fogunk beszélgetni. Hát sejtem miről … igen arról, hogy szeretné közös megegyezéssel lezárni a kapcsolatunkat. Megbeszéljük, hogy az indoklás fázist átugorjuk. Jól tesszük, erről úgyis más a véleményünk, (jól működő egységeket hagyok magam mögött, nincs miért szégyenkeznem) nem cél a vita, egyezzünk meg. Elmondja az ajánlatot, ami amúgy korrekt, nem a legjobb szcenárió, de nem is a legrosszabb.

Persze a torkom elszorul, 16 évet dolgoztam itt, ezt is el kell gyászolnom, ill. egyenlőre a 25 év multis múltat is el kell engednem. Közben Marci fiam pont most kezdené az egyetemet. Hiába az előkészítés, a megtervezett anyagi boldogulás, van egy jó adag egzisztenciális félelmem. Érzelmi hullámvasút. Egy jó darabig egészen biztosan nem leszek igazgató, főnök, jól kereső, kolléga, de nem leszek beosztott rabszolga sem. Zéró szabadidő helyett magamnak kell beosztanom a napjaimat, megtöltenem őket tartalommal, elfogadni az állástalanságot sőt büszke lenni arra, hogy egy másik utat választottam. No és végig menni rajta. Akárhogy is, a kocka el van vetve, ha gáz van, még egy darabig visszamenekülhetek a forró fosba. A továbbiakban megbeszéltük, milyen módon zárjuk le, adjam át a futó ügyeket. A végén a Főnök odajött és megölelt. Gyorsan kizavartam az irodából, mielőtt elbőgöm magam … rendes volt, kiment. Felhívtam feleséget, aki szerintem jobban kivolt, mint én. Féltett. A féltésből nagyon sok erőt lehet meríteni. Szóval segített összeszedni magam. Kimentem az irodából, gyorsan megöleltem mindenkit, aki az utamba esett (szegények, csak néztek), aztán megkértem, a HR-es kolléganőt, hogy jöjjön ki velem egy pillanatra. Kint őt is megöleltem, elmondtam, hogy fasza csaj és gyorsan visszamenekültem, mert már megint szorult a torkom. Valamit mondott volna, majd holnap felhívom, hátha még fontos. Beszéltem pár szót a beszerzési vezetővel, aki természetesen szerette volna tudni, hogy mi van, de a Főnökkel megegyeztünk, hogy majd csak következő kedden jelentjük be, így nem mondtam semmit, de nyilván nem buta, szóval mégis. Úgy döntöttem, hogy hazamegyek. Elbúcsúztam mindenkitől és beültem a kocsiba. Hazafelé még hívott a logisztikai vezető, de csak nagyjából fogtam, hogy mit szeretne, nagyon kavargott az agyam. Örülnöm kellene, meg tudtam, hogy a gyásznak is kell idő… kb. erre számítottam, csak most túl kell lenni rajta … nem lehet és nem is szabad megúszni. Közben még hívott a budapesti termelési koordinátor, de már nagyon mással volt a fejem tele. Lelkiismeret furdalásom lett, hogy cserben hagyom. Az akkor eszembe sem jutott, hogy hülye vagyok, mert az én problémám most éppen nagyobb és engedjem meg magamnak most ezt, de akkor is, jó srác én meg cserben hagytam, Írt üzenetet is, holnap majd megbeszélem vele.

Otthon, még be sem értem a házba, Apa felhívott. Na mondom a legjobbkor, de hátha békülni szeretne. Felveszem, hallom, ahogy Anyának mondja, hogy Zolit véletlenül felhívta. Anya kérdéssel válaszol; “és, szó nélkül kinyomott?”. És kinyom. Ez gyors volt, de éppen elég ahhoz, hogy felzaklasson.

Hazaértem, Györgyivel elmentünk sétálni, sokat beszélgettünk. Marcinak is elmondtam, hogy mi a helyzet, cuki volt. Még tart az érzelmi hullámvasút, aludni sem sikerült kettőig, de így legalább gyorsan leírtam a mi nap élményeit. A lényeg, hogy bizonytalan vagyok, tele össze-vissza rohangáló érzelmekkel, az agyammal tudom, hogy jó döntöttem és ok lesz, de az érzelmeim még nagyon le vannak maradva ettől.